Fórum

2009. október 29., csütörtök

De miért IdőSzámító?


Jó kérdés.
Régóta foglalkoztat az idő hasznos beoszása, amit leginkább az időgazdálkodás fogalmával szoktunk illetni. De úgy gondolom, ha otthon vagyunk, és nem a munkaidő határozza meg a napunkat alapvetően, akkor az idő nem egy gazdasági fogalom (=gazdálkodás), hanem olyasvalami, amit jól meg kell ragadni, és gatyába kell tudni rázni. Valami, amit ha jól kezelünk, segít jobbá tenni az életünket, számíthatunk rá. Csak jól kell tudni kiszámítani :)

Örömmel láttam, hogy többeteket megragadott a FlyLady program. Nagyon jó alap. A kifogásom ezzel mindössze annyi, hogy szorosan stopperrel kell járni :) 15 perc rendrakási adagban, pl. Nekem ez nem megy, én gyárilag úgy működöm, hogy ha valamit elkezdek, azt nem szeretem félbehagyni, ha tudom, hogy meg kell csinálnom. Ha fel kell mosni, akkor mindenhol fel kell mosni, szerintem kevesebb idő 1x5 helyiséget felmosni, mint 5x1-et.
Aztán meg azt az időt tudom az egészre leginkább rászánni, amíg magam vagyok, senki sem hátráltat, senki sem von el a hatékony munkától. Délutánra nem annyira tudok listát készíteni, legalábbis nem olyat, amit odafigyeléssel kéne végeznem.

A módszerem nem is igazán módszer. Inkább csak néhány gyakorlati tapasztalat rendszerbe foglalása, ami a jelenlegi élethelyzetemhez jól passzol. Most közbeiktattam a tanulással kapcsolatos időterveimet is, benne van, mikor melyik tantárgyból kell tanulnom, kb. hány oldalnyit. A beadandó dolgozatok ütemterve is nagyon fontos. De ezt most nem részletezem, hiszen általánosságban nem tartozik hozzá mindenki hétköznapjaihoz.

Szeretném, ha megírnátok, Ti hogyan csináljátok, hogyan számítotok az Időre, erre a vén csalóra. Mi az, ami működőképes, és mi hártáltat Benneteket leginkább?

Köszönöm a figyelmeteket, további kellemes IdőSzámítást mindenkinek :)

4 megjegyzés:

Kicsoda írta...

Azert nekem ezzel egy komoly problemam van. Konnyu azzal gazdalkoni, ami van:-) Egy egesz delelott egyedul, gyerekek nelkul az egy `vagyon`. A fly lady (ami nekem mas miatt nem jon be) arrol szol, hogy ha KEVES az idod.
En mikor csak a gyerekekkel voltam otthon nem igazan ereztem, hogy az ido szoritana, mindenre (haztartas, hobbi, tanulas) kulonosebb megeroltetes nelkul volt idom. De amikor az ember dolgozik es UGYANANNYI munkat el kell vegezzen otthon az egy uj szituacio. Ott nem mukodik, az `akkor dolgozom, mikor senki sincs ott, aki hatraltatna`.
Egyebkent a fly lady-vel is a fo problemam, hogy arrol szol, en hogy takaritsak a csalad utan, nem pedig, hogy hogy alakitsuk a csaladban az elvegzendo feladatokat ugy hogy abban a gyerekek is AKTIV reszt kapjanak.

N.Zsuzsi írta...

Igazad van, sajnos valódi csodamódszerek nem léteznek, csak apró trükkök :)
Most olvsok egy fórumot, ami kisgyerekesek flyladyzéséről szól, és hidd el, sokaknak komoly gondot okoz az idő bárminemű beosztása, és nagyon-nagyon tartok tőle, hogy megváltást remélnek a programtól, de nem fogják megkapni (az a program nem gyerekeseknek íródott alapvetően).

Azt hiszem, mindenkinek személyre kell szabni, magára kell húzni, a segítségek megvannak hozzá :)

Unknown írta...

Másfél éves fiammal és ferjemmel az itthon dolgozózk táborát erősítjük, ami azt jelenti, hogy sose vagyunk itthon, mert hát mégis máshol is kell dolgozni, csak mi osztujk be az időt.
Számomra a flylady áttörést hozott. Segített urrá lenni a káoszon, és azóta tartom a tempót, napi max fél-egy óra ráfordítással.
A program ugyan nem írja hogy a család mikor segít, de ez azért tetszik nekem, mert a jó példát látó család SEGÍT. Olyan családban nőttem fel, ahol a KÖZÖS munka volt a jelszó, ami gyerekként egyet lejentett a bünitmunkával... most meg a fiacskám egy rendezett közegben nő fel, ahol azt a példát látja, hogy a rend nem ügy, és az didő érték. Én nem használok stoppert már, rá, rápillantok az órára, de nem tekintem szengírásnak.
Viszon nagyon nagy szükségem volt arra, hogy ne nekem kelljen kitalálni hogy kedden, szerdán stb... mit "kell" csinálni, csak a magam életére formázni.

Natur-Baba írta...

Nálam az otthonom állapota a lelkiállapotom tükörképe...vagyis ha jól érzem magam a bőrömben, gond nélkül rendet varázsolok, ha meg nem, egy kiskanalat sincs kedvem odébb tenni. Egyszerűen nálam kedv kérdése a takarítás, és ezen nem tud változtatni egy program sem, esetleg egy jó kineziólógus:)